Karnagyaink

Tóbiás Mester
Teljes neve, születési és halálozási éve ismeretlen.

Patakfalvi Domonkos
Született 1880. Kántortanító

1925-1935
Maurer Ferenc
1900-ban született Nagymaroson. Kőműves, autodidakta zenész. 1925-ben Bécsből hazatérve átvette a megüresedet karvezetői tisztet, mivel Patakfalvi Domonkos tanító úr nem vezethetett munkás dalkört. Zenei ismereteit a kismarosi Pál kántor irányítása alatt szerezte meg. Vezetése alatt 1932-ben az Iparos Dalkörök Országos Versenyén I. díjat nyert a kórus. 1935-ben Budapestre költözött, és szerepét Lénárd János vette át.

1935-1945
Lénárd János
1903-ban született Nagymaroson. Villanyszerelő, autodidakta zenész. 1935-től 1945-ig vezette a kórust. 1955-ben bekövetkezett haláláig oszlopos tagja a férfikarnak.

1945-1969
Hernádi Ferenc
1906-ban született Nagymaroson. Foglalkozása szíjjártó, a kórusvezetéshez szükséges zenei ismereteket önképzéssel, nagy szorgalommal szerezte meg. A MÁV Istvántelki Férfikórusában énekelt, és a kórusművek kottáit innen szerezte meg. Ezeket saját kezűleg sokszorosította. 1945-ben a cserkészmozgalom keretein belül megszervezte a férfikórust. 1948-ban a cserkészkórus feloszlatásával a férfikórus hivatalosan nem működhetett. Feri bácsi tartotta a lelket a kórustagokban, hogy a kórus fennmaradt az elsősorban neki köszönhető. 1959-ben a művelődési házban talált végleges otthonra a kórus, és ez az eredményekben is megnyilvánult. Vezetése alatt a kórus 1967-ben „ezüst”, 1968-ban „arany koszorú” fokozatot teljesített. Vele jutott először a kórus a Magyar Rádió épületébe a Kóruspódium műsora keretében. A férfikórus az ő vezetésével szerzett országos elismerést, talán ennek is köszönhető, hogy az első külföldi fellépésre az NDK Grevesmühlen városában sor kerülhetett 1967-ben. 1969-ben lemondott, és 1983-ban bekövetkezett haláláig a kórus örökös elnöke lett.

1969-1992
Kismartoni Ferenc
1930-ban született Nagymaroson. A középiskolát a váci Piarista Gimnáziumban, a tanítóképzőt Pécsett, s a tanárképzőt Szegeden 1963-ban végezte el ének-zene-történelem szakon. Főiskolás kora óta tanít Nagymaroson, és ellátja a férfikar zongorakísérői feladatait. Eközben zeneszerzést is tanul a Bartók Béla szakiskolában. 1966-tól Vácon a Művelődési Osztályon dolgozik, s ezalatt a Népművelési Intézet Felsőfokú Karnagyképzőjére jár. 1969-ben ismét Nagymaroson tanít, s ekkor veszi át a már betegeskedő Hernádi Ferenctől a kórus vezetését. Vezetése alatt 1985-re Fesztiválkórus minősítést és a Rádió Zenei Főosztályától nívódíjat kap a kórus. Nagyon sok elismerésben részesült. 1992-ben betegsége miatt lemond a kórus vezetéséről.

1993-2008
Brusznyai Margit
1954-ben született Vácon. 1977-ben szerzett középiskolai énektanári és karvezetői diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Maklári József, L. Hegyi Erzsébet és Párkai István voltak tanárai. Zeneakadémista kora óta tanít. 1974 és 1978 között a Szobi Körzeti Állami Zeneiskolában gordonka és szolfézstanár. 1978-től 1984-ig a váci Sztáron Sándor Gimnázium énektanára. 1984-től 1987-ig a váci Katona Lajos Városi Könyvtár hangtárának munkatársa. 1987 óta tanít a váci Bartók Béla Zeneiskolában szolfézst és zeneirodalmat. A zenetanári diploma mellett diákkora óta karnagyként is dolgozik. 1975-től 1983-ig vezette a nagymarosi Művelődési Ház Énekkarát, 1988-től 2000-ig a váci Harmónia Kórust, 1993-től 1998-ig a váci zeneiskola Szivárvány Gyerekkarát. 2001-ben megalapította és azóta is vezeti a váci Serenus Kórust. A Nagymarosi Férfikarnak 1993 óta karnagya. Az 1980-as években a számítógépek magyar iskolába való bevezetésekor ének-zene oktatóprogramot írt az általános iskolák részére. Rendszeresen részt vesz „Éneklő Ifjúság” versenyeinek és népdalversenyeinek zsűrijében. A váci Harmónia Kórussal és a váci Serenus Kórussal évente szerepelt a Magyar Rádió „Kóruspódium” című sorozatában, ahol a Harmónia Kórus teljesítményét két ízben is nívódíjjal jutalmazták. Tanári és karvezetői munkásságát több ízben is elismerték: „Miniszteri Dicséret”, „Kiváló Munkáért”, „Szocialista Kultúráért”, „Váci Katedra”, „Neufeld Anna Emlékdíj”, „Nagymaros Díszpolgára”.

2008-
Vesmás-Juhász Orsolya Anna
Kóruskarnagy, énekművész, 1986-ban született Budapesten. A budapesti Városmajori Gimnázium ének-zene tagozatán végzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében szolfézs-zeneelmélet tanárként és karvezetőként nyert képesítést 2008-ban, amelyet 2011-ben kóruskarnagy-művész-szakos diplomával egészített ki. Működött a Magyar Rádió Gyermekkórusa asszisztenseként, szolfézst, zeneelméletet és éneket tanított a Kittenberger Kálmán Művészeti Iskolában és a Weiner Leó Konzervatóriumban. Alapító karnagyként vezette a nagymarosi Maroska Gyermekkórust és – jelenleg is – a Nagymarosi Férfikart. Interaktív zenei foglalkozásokat vezet a budapesti Művészetek Palotájában. Nemzetközi kurzusok résztvevője volt és folyamatosan dolgozik együtt kortárs zeneszerzőkkel. Nevéhez számos ősbemutató kötődik. Egyik alapító tagja a Rosa Gallica régizenei együttesnek, s 2021-től tagja a Magyar Rádió Énekkarának.

 

Created by EasyDesign®