2001-től
2001. március 15-én a városi ünnepségen szerepelt a kórus, ahol első alkalommal volt a zongorakísérőnk Patai Zsuzsa.
2001. május 13. nagymarosi képzőművészek kiállításának a megnyitóján énekeltünk a Művelődési Házban.
2001. június 4. Zebegény. Szereplés a trianoni emlékműnél.
2001. július 17-én indult az énekkar Grevesmühlenbe, az ottani pedagógus kórus meghívására. 18-án délután érkeztünk meg, ahol kedves barátaink fogadtak, és elhelyezésünkről gondoskodtak. Az ellátás színvonala a programok színessége, minősége minden eddigi elképzelésünket meghaladta. Megleptésként kirándulást szerveztek Dániába. Az első hangversenyünket a diedrichshageni templomban adtuk a grevesmühleni kórussal közösen, ahol CD felvétel is készült. A második koncertre pedig a grevesmühleni katedrálisban került sor, ahol szintén vendéglátóink voltak a partnereink. A koncert sikerére jellemző volt, hogy a német közönség felállva tapsolt, ami nem megszokott német emberektől. Mindkét szereplésen a zongorakíséretet Patai Zsuzsanna látta el. Búcsúzni mindig nehéz, különösen akkor, ha régi barátoktól búcsúzunk. Így történt ez július 26-án is, amikor grevesmühleni barátainktól vettünk búcsút a viszontlátás reményében. Július 27-én, élményekben gazdagon érkeztünk Nagymarosra.
2001. november 24. Ismét Kórustalálkozó a Művelődési Házban. Résztvevők: Visegrádi Német Nemzetiségi Kórus, Nagymarosi Nosztalgi Kórus, a váci Serénus Kórus és a házigazdák. A hangversenyt követően baráti beszélgetés, iszogatás.
2002. március 15. A Kittenberger Kálmán Általános Iskola és a Nagymarosi Férfikar közös szereplése a Művelődési Házban.
2002. április 20. A Serenus Kórus meghívására szerepelt a férfikar Vácott. A zeneiskola nagytermében megtartott közös hangversenyen mindkét kórus komoly műsorral szerepelt – választások előtti nap.
2002. május 4. Szomorú esemény árnyékolta be a kórus életét, ugyanis hosszantartó betegség után elhunyt Bidó Alajos barátunk, kórustársunk, aki halála előtt még leírta gondolatait és élményeit a kórussal kapcsolatban, s megjelent könyv alakban – Bidó Alajos: dalok…emlékek - . Köszönjük Lajos bácsi!
2002. május 25-26-án Katonadal Fesztiválon szerepelt a kórus Abasáron a Misztrál együttessel közösen.
2002. június 8. A Visegrádi Német Nemzetiségi Kórus meghívására, búcsú alkalmából szabadtéri misén énekelt a férfikar szakadó esőben.
2002. október 19. Sikeres vendégszereplés Pilisvörösváron.
2002. november 23-án emlékezetes koncert a római katolikus templomban. A hangverseny résztvevői voltak: Csobánkai Kamarakórus, Rotunda énekegyüttes, Misztrál együttes, és a Nagymarosi Férfikar. A hangverseny után fogadás a napközi épületében.