1986-tól 1992-ig

1986. május 10. A Szövetkezeti Kórusok IV. Siklósi Találkozóján nyitóhangversenyt adott a Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar.

1986. szeptember 3-10-ig Finnországban vendégszerepelt a Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar.

Egy kórustag így emlékszik vissza:

„Finnországi meghívásunk egy véletlennek köszönhető. Béki Márton egykori kórustagunk vendégei a Művelődési Házban kórushangversenyen hallották a Nagymarosi Férfikart énekelni. Mivel ők Finnországban zenetanárként dolgoztak, felvetették, hogy ismeretség révén kapcsolatot keresnek finn férfikórussal. Mi igent mondtunk, utána megindult a levelezés., és a savitaipalei kórustól meghívás érkezett, amit örömmel elfogadtunk! (Az anyagiakat az OKISZ és a SZÖVOSZ támogatásával sikerült biztosítani.)

Az utat Budapesttől Moszkváig repülővel, majd onnan a finn határig gyorsvonattal, hálókocsiban tettük meg. Ott már finn barátaink vártak.

Moszkvában lehetőség nyílt egy rövid városnézésre a Vörös téren, majd a gum áruházban néztük a sivár kínálatot.

A vonat a Leningradskaja pályaudvarról indult este 10 órakor. Másnap reggel 8 órára értünk el a finn határt. Ott már finn barátaink vártak. Családoknál helyeztek el bennünket, akikkel mind a mai napig baráti kapcsolatot tartanak fenn a kórustagok.

Fellépéseinknek se szeri, se száma, mivel a szponzorok elvárták, hogy támogatás fejében énekeljünk? Így történhetett meg a következő eset: a helyi bankigazgató vendégei voltunk, ahol az ital gyorsan fogyott. Nieberl Ferenc barátunk fogadást ajánlott, hogy olyan pénzt mutat, amit az igazgató nem látott. A tét két üveg konyak volt. És Feri átadott 1 kubai dollárt, amit a fia hozott Havannából. Az igazgató nevetve hozta a konyakot, mivel ilyen pénzt még nem látott.

Lappenrautában, a finn papíripar központjában, a gyönyörű faszerkezetű templomban adtunk vendéglátóinkkal közös hangversenyt szépszámú közönség előtt.

Nagy élmény volt a helyi egyház oktatási központjában a közös szaunázás és a fürdés, csak a sör volt kevés!

Élményekkel gazdagon és jó barátokat szerezve tértünk haza szeretteink körébe.

Köszönet illeti Dr. Bea János főorvos urat, aki tolmácsként és kórustagként nagy segítségünkre volt."

1986. október 25-én a Liszt Ferenc születésének 175. és halálának 100. évfordulóján tartott ünnepi hangversenyen vett részt az énekkar.

1987-ben a savitaipalei férfikar és kísérői augusztus 1-jén érkeztek meg Nagymarosra, ahol családoknál helyezkedtek el. A nagymarosiak által összeállított program szerint augusztus 2-án délelőtt a református templomban énekeltek, ahol Nagy István református lelkipásztor köszöntötte az énekkart és a velük együtt érkezett savitaipalei lelkész házaspárt. Még ezen a napon este 8 órakor a nagymarosi József Attila Művelődési Házban telt ház előtt adott hangversenyt a vendégkórus.

1987. október: látogatás egy német kórusnál. Az NSZK-beli MGV Eintracht Férfikar meghívásának tett eleget a nagymarosi kórus, amikor meglátogatta a százéves fennállását ünneplő énekkart. Emlékezetes vendégszereplés volt. A nagymarosi dalosok kipróbálhatták a híres kölni katedrális akusztikáját is.

1988. május 14. Szövetkezeti Kórustalálkozót rendez a nagymarosi énekkar, melyen az alábbi hét szövetkezeti kórus vett részt:

  • Szentendre Városi – Szövetkezeti Vegyeskar
  • Könnyűipari KISZÖV – Budapesti Szabadság Férfikara
  • Rädda Barmen  Zenei Általános Iskola Fiúkórusa
  • Budapesti XV. Növényolajgyár Művelődési Ház
  • Vásárhelyi Zoltán Férfikórus
  • Fóti Zenebarátok kórusa
  • Chorgeseltschaft Männergesengverein Haller (NSZK)
  • Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar


1989. július 24 és 28-án német vendégkórus énekelt Nagymaroson. Először a római katolikus templomban adott hangversenyt az MGV. Eintracht Oberheuslingen Férfikar nagy sikerrel. Műsorukban Schubert: B-dúr miserészletek és Grell: Herr deine Güte című műve szerepelt. Második koncertjüket a József Attila Művelődési Házban tartották, ahol a Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar is önnálló műsorral szerepelt. Összkari műként Webber: Vadászkórusa és Verdi: Szabadságkórusa szerepelt.

1990. május 27. Az Éneklő Magyarország országos minősítő hangversenyen a Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar Kismartoni Ferenc karnagy vezetésével, férfikari kategóriában arany fokozatot ért el.

1990. november 6-án a Mátyás templomban köszöntötték a nagymarosi dalosok is a 85 éves Farkas Ferencet.

1991. június 8-9. Ismét külföldön a nagymarosi kórus. Ezúttal az MGV. Rudersdorf férfikar meghívására ad nagysikerű koncertet a Nagymarosi Férfikar a Melerzweckhalle-ben.

Created by EasyDesign®